A szerető családban általában természetesnek számít, hogy ha valamelyik családtagnak segítségre van szüksége, akkor a rokonok anyagilag (pénzben vagy tartásdíjban) vagy más módon, például gondoskodással és ápolással segítenek. Ideális esetben tehát nincs szükség arra, hogy a törvény szabályozza, ki és milyen mértékben köteles támogatni a rászoruló családtagot. Azonban előfordulhat, hogy az eltartásra kötelezettek nem hajlandók önként segítséget nyújtani, ami később anyagi következményekkel is járhat.
Alapvetően kétféle eltartási kötelezettség létezik. Az önkéntes tartás olyan kötelezettség, amely egy szerződés alapján jön létre, és mindig jár valamilyen ellenszolgáltatással. Az időskorú, egyedül élő, de állandó segítségre szoruló személyek gyakran kötnek öröklési szerződést valakivel, például egy szomszéddal, aki a gondoskodásért cserébe örökölheti az illető lakását. A közeli hozzátartozókat viszont a törvény kötelezheti arra, hogy ellenszolgáltatás nélkül is gondoskodjanak a rászoruló családtagról.
Kikkel szemben merül fel tartási kötelezettség?
A törvény szerint a házastársak, volt házastársak és egyenes ági rokonok (szülők, gyermekek, nagyszülők) bizonyos határok között kötelesek gondoskodni egymásról. A tartási kötelezettség azonban eltérő mértékben vonatkozik a különböző családtagokra. Elsősorban a házastárs, volt házastárs vagy élettárs viseli a legnagyobb felelősséget.
Ha a házastárs, volt házastárs vagy élettárs nem képes eltartani a másikat, például anyagi helyzetük vagy egészségi állapotuk miatt, akkor a tartási kötelezettség az egyenes ági rokonokat terheli. A gyermeket elsősorban a szülők, nagyszülők, míg a szülőket, nagyszülőket a felnőtt, nagykorú gyermekek, unokák kötelesek eltartani. Azonban nem mindenki hajlandó önként teljesíteni ezt a kötelességet, így előfordulhat, hogy csak egy gyermek vállalja a gondoskodást, például az ápolásra szoruló édesanyjáról.
Az eltartó is örökössé válhat
Ha valaki ténylegesen gondoskodott az örökhagyóról, gyakran örökösnek nevezik a végrendeletben, és a segítségért cserébe akár többet is örökölhet, mint a többi rokon. Előfordulhat azonban, hogy bár az örökhagyó szóban megígérte, hogy valamit örökölni fog a gondoskodásért, nem készített végrendeletet.
Ilyenkor a törvényes öröklés rendje lép életbe, és az örökséget a törvény szerint osztják el a rokonok között. Ha azonban egyértelműen bizonyítható, hogy a gondozást csak egy családtag végezte, és az örökhagyó neki ígéretet tett valamely vagyontárgy öröklésére, akkor az eltartó rokon a hagyatéki eljárás során hagyatéki hitelezőként érvényesítheti igényét. Ez azt jelenti, hogy a tartásért cserébe ígért vagyontárgy, például egy nyaraló, a gondozó rokont illetheti meg, még akkor is, ha erről az elhunyt nem végrendelkezett.
A hagyatéki hitelező olyan személy, akinek az elhunyt tartozott, és az örökösöknek ezt a tartozást a hagyatékból kell rendezniük. Azok, akik nem közvetlen hozzátartozók, például a szomszédok, csak akkor tudnak eredményesen hagyatéki hitelezőként fellépni, ha erre bizonyítékuk van, pl. írásos szerződéssel tudják igazolni, hogy az elhunyt tartozott nekik. Ezért, ha valaki nem közvetlen családtag, hanem például a szomszéd gondoskodott az elhunyt személyről, ő akkor juthat a tartásért cserébe ígért vagyontárgyhoz, ha az elhunyt végrendeletében rá hagyta, vagy ha tartási, öröklési szerződést kötött vele.
