Internetes tartalom közhiteles tanúsítása

Az interneten szinte minden és mindenki elérhető, de sokan elfelejtik, ez korántsem jelenti azt, hogy bármilyen online elérhető tartalmat szabadon felhasználhatnak. Egy szerzői jogsérelem esetén a sértett bírósághoz fordulhat, azonban gyakran azzal szembesül, hogy mire bizonyításra kerülne sor, a bizonyítékok eltűntek. A jogtalanul felhasznált szellemi tulajdonok, például egy zene vagy egy fotó könnyen eltüntethető ugyanis egy weboldalról. Ilyen esetekben segítségünkre lehet a közjegyző, aki ténytanúsítást végezhet, és hitelesen tanúsíthatja például, hogy egy weboldalon valóban sajátként használták fel más szellemi tulajdonát.

Hogyan tanústja a weboldalt a közjegyző?

A közjegyző a tanúsítványban hitelt érdemlően rögzíti a cselekmény megtörténtének helyét, idejét, és módját, illetve a tény fennállását. A ténytanúsító okirat közokirati bizonyító erővel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a tartalmát valódinak kell elfogadni, és arra egy perben is lehet hivatkozni a bíróság előtt. A bíróság a közjegyző által rögzített bizonyítékokat, például képernyő felvételeket, erősebb bizonyítékként fogja kezelni, mintha azokat a per kezdeményezője készítette volna.

Mit tanúsít a weboldalról készült ténytanústvány?

Fontos tudni azonban, hogy a ténytanúsítás során a hangsúly valóban a tényszerűségen van. A ténytanúsítás során a közjegyző semmilyen következtetést nem vonhat le és nem állapíthatja meg azt sem, hogy az adott esemény vagy állapot jogos vagy jogellenes, csak azt tanúsíthatja, amit az eljárása során észlelt.  

Miért érdemes közjegyzőhöz fordulni?

Mivel a közjegyzői okiratban foglaltak hitelességéhez nem férhet kétség, ezért ezek az erős bizonyítékok jellemzően a másik felet is meggyőzik, hogy nincs értelme pereskedni, így békés úton létrejöhet a megállapodás.

Milyen dokumentumok szükségesek az internetes tartalom tanúsításához?

  • A tanúsítást kérő ügyfél személyi igazolványa/vezetői engedélye/útlevele és lakcímkártyája.