A hagyatéki eljárás

A hagyatéki eljárás olyan közjegyzői nemperes eljárás, amelynek célja az ember halálával bekövetkező hagyatékátszállás (jogutódlás) rendezése az örökösként érdekelt személyeknek és a hagyaték egyes vagyontárgyaira való öröklési jogcímüknek a megállapításával. A hagyatéki eljárásban megállapításra kerül az örökhagyó vagyona, a vagyont terhelő tartozások mértéke, továbbá az, hogy a vagyont kik és milyen arányban öröklik meg.

A közjegyzői eljárás célja továbbá, hogy az örökléssel kapcsolatos valamennyi kérdés jogvita nélkül rendeződjék és ehhez az érdekeltek a kellő jogi tájékoztatást megkapják. 
A közjegyző öröklési bizonyítványt állít ki, ha csak az örökösök örökösi minőségét kell igazolni. Az öröklési bizonyítvány kiállítását az örökösként érdekelt, a hagyatéki hitelező és a végrendeleti végrehajtó is kérheti.

A közjegyző határozata – az egyezséget jóváhagyó végzés kivételével – nem ítélet hatályú, vagyis alaki és nem anyagi jogerejű. Ez azt jelenti, hogy még abban az esetben is, ha a felek nem fellebbezik meg a hagyatékátadó végzést és ezáltal jogerőssé válik a közjegyző végzése, lehetőségük lesz a feleknek bíróság előtt pert indítani az időközben felmerült  öröklési igényük érvényesítése érdekében.